Létrehozva 2013. június 24. (hétfő) 17:42

Kistokajból Erdélybe

Tótiba utaztak a kistokaji iskolások.

A Kistokaji Általános Iskola sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán, mely a Nemzeti Tehetség Program céljaihoz illeszkedik.

Június 18-20 között Tehetségfejlesztés határok nélkül címmel közös tehetséggondozó programot valósított a kistokaji és az erdélyi tóti község általános iskolájának tantestülete és diákjai. Mindkét település polgármesterének támogatásával, részvételével sikerült a projektet lebonyolítani.

A Kistokaji Általános Iskolában évek óta eredményes tehetséggondozó munka folyik. Kiemelt figyelmet fordítanak a tanulmányi és sport területen is a tehetséggondozásra, de most a színjátszó szakkörösök és a néptáncos gyerekek vehetnek részt a hazai és a határon túli együttműködéssel megvalósuló tehetséggondozó programok egyikén. Rendkívüli élmény volt ez számukra, hiszen nem csak egyszerű kiránduláson vettek részt, hanem tehetségüket is megmutathatták az idegen környezetben, s új barátokat is szerezhettek. Ízelítőt kaptak Erdély kultúrájából, a helyi népszokásokból is.

Szívesen ismerkedtek a gyerekek egymás népi játékaival, néptáncával. Különösen a közös néptánc koreográfia tanulása aratott nagy sikert.

A színjátszósok mindkét iskolában Arany János Fülemile c. versét dramatizálták. Érdekes volt látni a hasonlóságot és a különbséget a két előadás között. A két iskola diákjainak közös drámajátéka pedig különleges élmény volt minden résztvevő számára.

A tanulókkal együtt utazó pedagógusok szakmai tapasztalatcserére is készültek. A különböző iskolarendszerekben megvalósuló tehetséggondozás módszereit műhelymunka keretében ismertették meg egymással.

Ez az első találkozás az erdélyi Tóti község általános iskolásaival, pedagógusaival, a község vezetőjével várhatóan egy hosszú távú együttműködés kezdete lesz a két intézmény, s a két település között is.